Figyeltem. Először tudatosan szegeztem tekintetem a körülöttem történő eseményekre,
aztán csak hagytam, hogy hatást gyakoroljanak rám. Éreztem a szelet az arcomon, a
napsütést a bőrömön és a földillatot az orromban. Aztán meghallottam a hangokat
valahonnan a közelemből.

– Na, nézd már, mennyire helyes.

– Tényleg szép.

– Gyönyörűek a nagy szemei.

– Ja, és milyen formás…

– Nézd, észrevett minket.

– Idejön… Na, gyere, szépségem.

Próbáltam feltápászkodni, de nagyon bizonytalannak éreztem a lábaimat. Néhány sikertelen
próbálkozás után aztán végre kinyújtottam őket. Inogva fordultam a hangok irányába.
Közben próbáltam felidézni mi történt velem. Valami rémlett a családomról, a munkámról, az
életemről, de csak úgy, mintha egy régi, agyonmásolt videófilmet néznék kazettáról. Hú, de
öreg vagyok!

– Na, mi lesz, aranyom?

A két férfi várakozón nézett rám. Ne sürgessetek már, akartam mondani, de csak furcsa
nyihogás hagyta el a számat. Lenéztem. Apró patákon egyensúlyoztam. Bár egyszerre
négyen. Rémületemben összecsuklottam. Ekkor váratlanul egy hatalmas lófej nyúlt alám és
jóindulatúan megvédett a földetéréstől. Hirtelen melegség öntötte el a szívemet.

– Mama! – nyerítettem.

S végképp elfeledtem előző, emberi életemet.