A hercegnő gyöngyórája
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl létezett egyszer egy picinyke királyság. Ebben a királyságban az volt a szokás, hogy a nemes leányok születésükkor egy igaz gyöngyből készült tárgyat kaptak szüleiktől, amelybe előre belevésték a leány keresztnevét. Amikor kérő érkezett egy családhoz, ez a tárgy szolgált bizonyságul előtte, hogy a házat valóban nemes leány lakja. Az idők azonban gyorsan változtak. Néhány évtized múltán új korszak köszöntött be a királyságba, s karonfogva hozta magával a nemtelenség mindent elsöprő divatát. A nemes származás ténye lassanként terhessé vált a leányok számára, ezért az igaz gyöngyből készült tárgyaikat rejtegetni kényszerültek, hogy kortársaik körében ne keltsenek kellemetlen feltűnést. Így esett, hogy amikor a király egyszülött leánya ifjúkorba ért, az volt az első dolga, hogy nemességének bizonyítékát a birodalom legrútabb mocsarába rejtse. Úgy tervezte, hogy e tárgyat akkor kerítteti elő a mocsárból, amikor egy férfi keresztüllát csínytevésén, megsejti valódi származását és feleségül kéri őt. Hanem az idő kíméletlenül telt, s a királyi ház látogatói, nem lelvén a gyöngytárgyat, bizony, pletykálni kezdtek.
– Nemtelen! – suttogták az utcákban.
– Érdemtelen a címére! – hangzott a kávéházakban.
A hercegnőt rendkívül elszomorította a nép határtalan rosszindulata, de úgy döntött, kitart az elhatározása mellett, s csak akkor fedi fel származását, amikor méltó társra lel. Hat hosszú esztendő telt el, mire kérő érkezett a házhoz.
– Elvenném a hercegnőt – harsogta a fiatal gróf, s igyekezett minden tekintetben a királyi család kedvében járni, nehogy valaki megsejtse, hogy zsebében ott lapul a hercegnő gyöngyórája, amelyet előző éjjel lopott ki a mocsárból. Az ifjú leány mérhetetlenül boldog volt, hogy végre érdemes kérője akadt. Örömében máris a csúf mocsárhoz sietett, hogy előkerítse belőle nemességének bizonyságát. Alámerült a sártengerben, s kereste, kutatta, de nem lelte a gyöngyórát. A ravasz gróf ezalatt a hátsó kapun keresztül távozott, s többé nem került elő. Elkeseredett a hercegnő, mert immáron sem gyöngyórája, sem kérője nem volt. Az emberek értesülvén ténykedéséről ismét fecsegni kezdtek.
– Tisztátalan teremtés! – kotyogták az üzletekben.
– Agyára ment a várakozás, hát már sárban fürdik! – hallatszott a kocsmákban. Négy újabb esztendő telt el, mire a királyi udvarba látogatást tett a szomszéd királyság hercege. Amint meglátta a búskomor hercegnőt, első pillantásra beleszeretett, s fittyet sem hányva annak származására azonnal feleségül vette őt. A leány a nászéjszakán elmesélte a hercegnek gyöngyórája gyászos történetét, s a herceg rögvest megfejtette, hogy kedvesét meglopták. Ismervén a ravasz grófot másnap vizitet szervezett annak birtokán, s odaérve azonnal kivégeztette a galád fiatalembert. A hercegnő gyöngyórája így előkerült, s története szájról szájra terjedő legendává lett a picinyke királyságban.
