Merengő

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a Földön egy apa, aki elhagyta a családját. “A sarkon túl valami szebb vár” – mondta búcsúzóul a feleségének, s miután kilépett az ajtón, már nem nézett vissza. Az asszony végtelenül elkeseredett, mert tudta, hogy a férfit aligha várhatná szebb dolog, mint amit tőle kapott. Ő, tudniillik, nem mással ajándékozta meg ezt a férfit, mint a teljes, feltétlen elköteleződésével. Teltek, múltak az évek. A férfi új élettársra lelt, az asszony felülkerekedett bánatán, s a lányuk ifjú hölggyé cseperedett, akiről szerte a városban az hírlett, hogy az anyja nevéhez méltó elköteleződést tanúsít, valahányszor szerelembe esik. Hogy, hogy nem, egy nap a sors a férfi útjába sodorta a lányt. Azonnal ráismert, a lánnyal azonban nem osztotta meg, hogy ő az apja, mert titkon arra vágyott, hogy a lány őt is megtisztelje szerelmével. Számításai azonban hamar szertefoszlottak, mert a lány a teljes odaadásra való hajlandóságon túl a kitűnő helyzetfelismerésre való készséget is megörökölte az anyjától, s rövid időn belül eljutott arra a következtetésre, hogy a megismert férfi bizony akár az apja is lehetne. “De vajon tényleg az apám-e?” – kérdezgette magától a lány, s kíváncsiságába kis híján beletébolyodott. “Vegyük sorra a tényeket” – kezdte el az okfejtést. – “Ez a férfi soha nem állította, hogy az apám. Ez a férfi soha nem állította, hogy volna gyermeke. Ez a férfi egyáltalában nem úgy viseltetik irántam, mint akit bárminemű körülmény akadályoz abban, hogy megkörnyékezzen” – ezen a ponton azonban elakadt. “De vajon szükségszerű-e” – folytatta vakmerőn, – “hogy egy ember tetszésnyilvánításának elállja az útját az a körülmény, hogy a tetszése tárgya történetesen a rokona is lehet?” Berekesztette merengését, s úgy döntött, alszik egyet a válaszra.

“Ugyan kit érdekel?” – kiáltotta másnap reggel, miután felébredt. “Hiszen ez a férfi sohasem állította, hogy nem az apám, ahogyan azt sem állította, hogy nincs gyermeke, s még kevésbé állította azt, hogy ne volna élettársa. Ezek után tökéletesen irreleváns, hogy nem ismer határt a szemtelenségben, s arra is képes volna, hogy megkörnyékezzen” – zárta le belső monológját a lány, s egy teljesen átlagos napon az élettársa jelenlétében szerelmet vallott a férfinak.