A lovas kislány

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy farmon egy kislány, aki minden idejét a lovaglásnak szentelte. Édesapjától kapott szürke lovával igen hamar egymásra hangolódtak, s amikor a kislány betöltötte hetedik életévét, bejelentette, hogy meg akar tanulni úgy lovagolni, hogy közben nem fogja a gyeplőt. Azonnal munkához is látott, s családjától minden támogatást megkapott, ami ahhoz szükségeltetett, hogy a jövőben valóra váltsa álmát. Teltek, múltak az évek, de a kislány sehogyan sem jutott a döntő ponthoz vágtái során. Amikor édesapja kérdőre vonta, hogy miért nem engedi el a gyeplőt lovaglás közben, így felelt:

– Apám, azt szeretném, hogy a lovam bízzon bennem, s magában is. Sem őt, sem magamat nem tehetem ki vakmerő ambíciómnak, ameddig nem érzem úgy, hogy bizalma feltétlen.

A család megértette, s elfogadta a kislány érvelését. Hanem a farm személyzetének elméjét lassanként ellepte a kislány jövőbeni tevékenységéből származó mesés bevétel képzete, ezért titokban arról kezdtek tanácskozni, hogyan tudnák meggyorsítani e hozam házhoz értét. Egy nap aztán úgy döntöttek, elképzeléseiket gyakorlatba ültetik. Körbeállták a hatalmas kifutópályát, s amikor a kislány elszáguldott előttük lovával, köveket vetettek rá, hogy figyelmét eltereljék az irányításról. Úgy hitték, ha a kislány véletlenül azon kapja magát, hogy elengedte a gyeplőt, könnyebben megy majd neki az átállás. Számításaik azonban végzetesen szertefoszlottak, amikor a kislány egyensúlyát vesztve a pályára zuhant, lábát törte, s többé nem ülhetett lóra. A nagymúltú család látván a történések e sajnálatos fordulatát mélységesen meglepődött. Másnapra a teljes szolgálószemélyzetet lecserélték.