A bánatos grófnő

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a világon egy grófnő, akiről az hírlett szerte a birodalomban, hogy ha ő egyszer beleszeret egy férfiba, az a férfi egy éven belül megtalálja élete szerelmét egy másik nő személyében. A grófnő végtelenül egyedül és becsapva érezte magát, amiért a férfiak szakadatlanul csak azért környékezték meg őt, hogy ezzel biztosítsák a maguk számára az életfogytiglani szerelmet. A férfiaknak sem volt azonban könnyű dolga, mert álmaik asszonyát csak akkor nyerhették el, ha a grófnő szíve valóban lángra lobbant az irányukban. Ez azt jelentette, hogy óhatatlanul össze kellett törniük a grófnő szívét, mielőtt sorsukat rendezettnek tekinthették. De az ember önző teremtés, s a férfiakat egyáltalán nem zavarta annak tudata, hogy sorsuk jobbra fordulásának egy úrhölgy teljes, ám meddő elköteleződése az ára. Az évek így igaz szerelem híján teltek a grófnő számára, s mindenki tudja, hogy mi történik azokkal, akiket álságosan szeretnek: szívük olyannyira elfeketedik, hogy időnként olybá tűnik, mintha nem is volna szívük, hanem csak egy feneketlen üresség tátongana annak helyén. Így történt a grófnővel is. Elfeketedett a szíve, s néhai erényei az enyészet martalékává lettek. Hanem egy nap az útját szegte egy másik grófnő, aki történetesen ugyanezzel a nehézséggel küzdött a szomszéd birodalomban. Azonnal megtalálták a közös hangot, s mire az éjszakát elűzte a hajnali kakasszó, egymásba szerettek. Boldog volt a grófnő, hiszen méltó társra lelt, s idővel az erény is újra a házához szegődött.