Hitelesség

Tény: 1849-ben Flaubert és barátja, Du Camp megmásszák a nagy Kheopsz-piramist, aminek a tetején Flaubert megtalálja egy Humbert nevű roueni parkettakefélő, potenciális szatír névjegyét.

Fiktív tény: 2671-ben Brett Shaw ezredes talál egy mészkőbe karcolt angol nyelvű feliratot a Kheopsz piramis belsejében. „Itt járt Y. Katchikan 1945. XII. 05.”

A két esemény között látszólag nincs semmilyen összefüggés. Az első egy ellenőrizhető, dokumentált eset, semmi okunk kételkedni benne, hogy valóban megtörtént, és hogy valóban így történt meg. A második puszta kitaláció, aminek az igazságtartalmát nem fogjuk tudni ellenőrizni az elkövetkező hét évszázadban, illetve csak azt a részét erősíthetnénk vagy cáfolhatnánk meg, hogy létezik-e az említett felirat a piramis belsejében. Tekintve, hogy már egyáltalán nem olyan egyszerű bejutni Egyiptom ősi műemlékeibe, mint hajdanán, vállalkozásunk sikere legalábbis bizonytalan. És különben is, miért akarnánk energiát pazarolni arra, hogy két teljesen más súlycsoportba, kategóriába tartozó dolgot összehasonlítsunk? Az első egyértelműen megtörtént, a másik puszta fikció.

Viszont, ha jobban megkapargatjuk a felszínt, zavarba ejtő részletekre bukkanhatunk. Geoffrey Braithwaite leírja igényes Flaubert-életrajzában, hogy az iróniát igencsak kedvelő, de a vonatokat különösebben nem szívlelő író nem csak úgy belebotlott a névjegybe. Előző éjszaka barátja, Du Camp titokban felmászott a piramisra, és ott elhelyezte a kártyát, bízva abban, hogy Flaubert majd megtalálja. Ezzel az adalékkal már meg is kérdőjeleződik a történet egyik fontos eleme, a spontaneitás. És egy újabb csavar még jobban megkeveri a helyzetet. A névjegyet nem Du Camp hozta magával, ő Flaubert összecsukható cilinderének szalagja mögül szedte elő. Tehát akkor lehet, hogy maga a híres író csalta csapdába útitársát, elhelyezve egy ilyen profán tárgyat a holmijában, hogy majd később megtréfálhassák? Ezek alapján tekinthetjük egyáltalán hitelesnek a „tényünket”?

De térjünk rá „fiktív tényünkre”. A történet Harrison Fawcett Aranypiramis című kisregényében olvasható. Megtudhatjuk, hogy a felirat zavarba ejti a pretoriánust, mivel legjobb tudomása szerint a 21. századi science-fiction irodalom közkedvelt hőse, az Antony Sheenard által megteremtett York Katchikan először csak egy 1999-ben megjelent novellában bukkan fel, tehát lehetetlen, hogy valaki 1945-ben az ő nevében helyezett volna el humorosnak szánt feliratot a mészkőben. Az nem merül fel benne, hogy egy ténylegesen ilyen nevű ember járt arra 45-ben. Ahogy az sem, hogy a többek közt időutazásra is képes York esetleg egy valóban létező személy volt (lesz?), pedig ez nyilván feloldaná a rejtélyt.

Hány réteg iróniát bír el egy írás? Geoffrey Braithwaite például nem igazi. Őt Julien Barnes hozta létre Flaubert papagája című regényének főhőseként. Már amennyire hősnek tekinthetünk egy idősödő angol orvost, aki Flaubert-életrajz írására áldozza szabadidejét. Brett Show és York Ketchiken persze hősök, nagydumás vagányok, olyan tűzerővel, amivel öt perc alatt lerendezhetnék a kurszki csatát. Előbbi azt hiszi utóbbiról, hogy csak regényalak, utóbbi viszont tudja az előbbiről, hogy létezett, és fontos szerepe volt a 27. századot lezáró eseményekben. Fawcett és Sheenard barátok, így érthető, hogy műveikben miért helyeznek el rendszeresen humoros utalásokat, easter egg-eket egymás hőseivel kapcsolatban. De vajon véletlen, hogy Fawcett az Aranypiramisban megírt egy olyan poént, ami ennyire emlékeztet a Barnes regényében megjelent történetre? Vagy, ha hihetünk a leírtaknak, a Flaubert és Du Camp között lezajlott évődésre, de amíg nem olvassuk el magunk is a vonatkozó forrásokat, addig biztonságosabb fenntartásokkal kezelnünk mindent. Hogy dönthetnénk el, mi igaz, mi hamis, mi irónia és mi egyértelmű tény, ha nem járunk magunk is utána?

Mindenesetre a kérdést, hogy Fawcett olvasta-e Flaubert papagáját, talán nem lesz olyan nehéz kiderítenem, mivel egy magyar íróról van szó. Egyszer talán ráírok Facebookon, hogy legalább egy kérdésre kaphassak megnyugtató választ.