A téridő alagútban, csakúgy mint legutóbb, néma csönd honolt.

Trgzyx egyáltalán nem bánta a naprendszerek közötti utazásnak ezt a mellékhatását, hiszen szeretett hosszú meditációba merülni. Ilyenkor gondolatban a meghódított, és rabszolgasorba taszított bolygókat számolgatta, és elképzelte a legújabb, várhatóan sikeres invázió utáni eufórikus állapotot. 

A válla fölött az időjelző készülékre pillantott, és elégedetten klaffantott. Már csak pár fénypont, és célhoz ér.

Hogy hová azt egyelőre nem tudhatta, hiszen a XORX törvény szerint az inváziós kommandók űrhajóinak véletlenszerűen kellett kiválasztaniuk az ugrási koordinátáikat. A XORX-ok olyan példátlanul magas fejlettségi szinten álltak, hogy már semmi szükség nem volt haditervre, stratégiára vagy hadseregre. Trgzyx, – csakúgy, mint a hadiüzemekben fejlesztett többi társa – egy személyben volt zseniális hadvezér, legyőzhetetlen hadsereg és maga az inváziós flotta. Feladata egyszerű és egyértelmű: felkutatni a duoverzum alsó felének lakott naprendszereit, hatástalanítani minden lehetséges ellenállást, majd értesíteni a begyűjtőhajókat, melyek a védtelen őslakosokat megfosztják a természeti kincseiktől, technológiai eszközeiktől, és végül szabad akaratuktól.

Trgzyx gyűlölte az alantas élőlényeket. Fejletlen, saját korlátaitól szenvedő, gyenge fajok ezreit igázta már le a százhúsz xoraxi éve tartó műszakciklusa alatt, és tervei szerint a pihenésig visszamaradó nyolcvan további esztendő jócskán növelni fogja ezt a számot.

A sztázisfülke tetején felvillanó éles lila fénysugár zökkentette ki a gondolataiból. Nehézkesen megmozdult egy kissé, amitől hangosan megcsikordult matt fekete bőre a kőből kifaragott ülésben. Testéhez képest óriási fején kinyíltak az írisz és pupilla nélküli halványzöld szemek, majd a három a nagyobbak közül a fülke oldalán terpeszkedő bonyolult műszerfal felé fordult.

Megérkezett.

Az űrhajó előtt tompa pukkanással oszlott szét a féregjárat, és hirtelen mindenféle zörejek töltötték meg a kabint. Az ablakon túli gyengén villódzó fényháló megszűnt, és helyét átvették a tömör feketeségbe hajított csillagok apró fénypontocskái.

Trgzyx egy pillantással beazonosította a közeli bolygókból álló rendszert, majd miután elővigyázatosan aktiválta az űrhajója fegyvereit, és egyéb hadászati berendezéseit, az élet jelei után kezdett kutatni. Az első szkennelések eredménye csalódottsággal töltötte el. Az egyre közeledő naprendszerben ugyanis semmi jelét nem látta, ami technológiára vagy civilizált életre utalt volna.

Nem értette. A választásgenerátorok szerint egyértelműen lakott naprendszer felé indult, most mégis élettelen égitesteket jeleztek a lustán kattogó és pislogó műszerek.

Lefuttatott egy alaposabb vizsgálatot, ami után egy kevés radioaktív gammasugárzásra lett figyelmes a naptól számított harmadik bolygó irányából. Bár tudta, hogy a jelenség akár természetes eredetű is lehet, mindenképpen megérte megnézni közelebbről, ha már idáig eljött. Egyszerűen képtelen volt beletörődni, hogy aktiválása óta először, egy üres naprendszert talált leigázható, és alantas népek nélkül.

Ahogy közeledett a furcsán, természetellenesen kék és zöld színű planétához egyre kíváncsibb lett. Nyoma sem volt az életet adó szürkés-sárga ammóniaóceánoknak vagy a fennmaradáshoz szükséges tápláló szilíciumsivatagoknak. Mérései alapján a légkörből is hiányoztak a légcseréhez szükséges xenon molekulák. A felszínt majdnem teljes egészében hidrogén tartalmú mérgező óceán borította, a légkörnek nem nevezhető élénk kéken derengő atmoszféra pedig barátságtalan nitrogénből, és gyilkos oxigénből állt. 

Trgzyx ilyen szörnyen ellenséges bolygót még sosem látott ezelőtt. A lábai végét borító tapadókorongok heves borzongásba kezdtek a gondolatra, hogy esetleg értelmes élet jöhet létre egy ilyen kietlen helyen.

Az égitest egyre jobban betöltötte az ablakokat védő szűrőernyőket, és már szabad szenzorokkal is érzékelhető, több irányból mozgó objektumokra figyelt fel. Kérdőn nézett a műszereire, amik még mindig nem mutattak semmi érzékelhetőt. Szerintük se élet, se mozgás, se technológia nem létezhetett a kék bolygón, viszont a szeme előtt elrepülő fémes-színű fénylő pontok egészen másra utaltak, nem beszélve a bolygó felszínét tarkító természetellenesen egyenes vonalakról, és városszerű formákról. Gyanakvóan méregette a műszerek sokaságát, amikor a pult legalsó, eldugott részéről, villogó fényt vett észre az egyik szeme. A vészfehér fényű lámpát egy remegő, kiakadt mutató fölé szerelték, és egyetlen szó volt alá karcolva: Rádióhullámok!

Fogalma sem volt róla, hogy mik azok a rádióhullámok, és ez nagyon zavarta, hiszen a kiképzés 500 éve alatt minden csillagászati, fizikai, kémiai, matematikai és quvológiai kifejezésre megtanították, amiket csak ismertek a duoverzumban. Pár másodpercig három legnagyobb szeméből kettővel zavartan pislogott, a harmadikkal pedig meredten nézte a feliratot a kiakadt jelzőműszer felett. Egyik fekete bőrű nyúlékony csápjával a pilótaülés alá nyúlt, és kis keresgélés után előhúzta az űrhajóhoz mellékelt kezelési tájékoztatót, amit 140-edikes invázió-kommandós kadét korában lapozott fel utoljára. A rádióhullámok kifejezésre a „feltételezett anomáliák” címszónál, azon belül is a legapróbb betűs tájékoztató résznél talált rá. Emlékezett rá, hogy a kiképzői azt mondták ezekről, hogy csak nagyon nagy unalom esetén ajánlott az elolvasásuk, de jobban tennék, ha értelmesebb dolgokkal foglalkoznának inkább. 

A könyvben a rádióhullámról csupán ennyi állt: 

„Létezése nem bizonyított, de a Tétagömb-2 laboratóriumában kifejlesztették az észleléséhez szükséges műszert, néhány kétséges eredményekkel rendelkező, de lelkes tudós segítségével.. A tudóscsoport szerint a rádióhullámok erősen zavaró hatásúak lehetnek a xyrorendszerek működésére, úgymint érzékelés, fegyverzet, navigáció. A Tétagömb-2 tudóscsoport a feltevések bizonyítását a megszabott határidőig nem tudta sikeresen prezentálni, így tiszteletreméltó likvidálásban részesültek. Az inváziós űrjárműbe való beszerelése ellen nincs indokolható ellenvetés.”

Hirtelen mozdulattal a sarokba vágta az útmutatót, és megragadta az űrhajót irányító szarvkormányt. Harmadik kezének egy gyors intésével semlegesítette a xyrofülkét körbevevő árnyékoló felületet, amitől a gömb alakú pilótafülke azonnal átlátszóvá vált, és immár minden irányba kiláthatott rajta. A következő pillanatban Trgzyx fejében megdermedt a gyomorsav. 

A fülke üvegét teljesen betöltötte a bolygó képe, és egyharmad irányból egy primitív műholdszerűségnek tűnő csillogó gépezet repült felé megállíthatatlanul. Az ütközés már elkerülhetetlen volt, és Trgzyx a működésképtelen fegyverrendszer gombjait csapkodva, tágra nyílt szemekkel bámulta, ahogy az idegen űrtárgy a működésképtelen energiapajzson belülre ér és legyalulja a sebezhetetlennek hitt hajója hajtóműveit. A berendezések tompa morajába és kattogásaiba robbanások visszhangjai keveredtek, majd a pilótafülke vészkatapult rendszere levált az űrhajótörzstől, és Trgzyx a kabinná alakult kőülésével együtt zuhanni kezdett a bolygó felszíne, és a méregkék óceán felé.

Ahogy egyre gyorsulva hullott az ismeretlenbe, Trgzyx dühös üzenetet fogalmazott meg telepatikus agyával, és a kommunikációt felerősítő implantátumok segítségével a szétesőfélben lévő űrhajójának adattovábbítója felé küldte. Az űrhajó viszont túl nagy károkat szenvedett, így a hevenyészett jelentés már nem tudott a rádióhullámok örvényéből kijutni a bolygóközi térbe. 

Nem adta fel. 

A lezuhanás előtti utolsó pillanatban a vereség tényétől leírhatatlanul agresszív tudatállapotba került, amitől a szervezetében megnövekedett irídium szint, és megsokszorozta telepatikus képességének hatékonyságát. 

Legutolsó üzenetének gondolatfoszlányai dühödt, és kétségbeesett mentális sikoltásként törtek ki a bolygó mérgező légköréből a csillagok, és a XORX birodalom felé.

Pár mikroidőegységgel később írtózatos sebességgel csapódott a xyrokabin az óceánba. A szupererős guamitrát-ötvözet  megvédte ugyan az ütközés erejétől Trgzyx életét, de a mérgező, hidrogéntartalmú folyadék azonnal elkezdte szétmarni a kabin falát. 

Trgzyx tehetetlenül nézte maga alatt a rémisztő sötétséget, amibe a szétmálló félben lévő ronccsal együtt süllyedt alá. 

Százmillió fényévvel és két kaszkádrácsponttal odébb, a felső duoverzum szélén álló, felfegyverzett XorX közvetítőállomáson a következő üzenettöredéket fogta egy felettébb meglepettnek látszó telepatikus XorX: „ …A KBARIAI SÓBÁNYÁK ÖSSZES FERTŐJE RÁGJA SZÉT AZ AGYLEPEDÉKÉT ANNAK A FCXTNAK, AKI TISZTELETREMÉLTÓ MÓDON KIVÉGEZTETTE A TÉTAGÖMB LABOR TUDÓSAIT!!!”