Darázs volt.

Nem is akármilyen Darázs, hanem egy ritka és veszedelmes Nylon Darázs. A huszonegyedik század felvágós kétlábú lényei valószínűleg kinevették volna a neve miatt, de persze mindenki tudta, hogy azok a lények már évezredekkel ezelőtt kihaltak, és ma már csak a legendákban és a lárváknak szóló mesékben hallani róluk. A Nylon Darázs nem is hitte igazán, hogy egyáltalán léteztek. Mondjuk, ha léteztek volna és ki is nevették volna a neve miatt, akkor a Nylon Darázs bizonyosan tett volna róla, hogy az legyen az utolsó mókás percük ebben az életben. Ő nem az a Darázs volt, akit csak úgy ki lehetett nevetni. Ő Nylon Darázs volt.

Narancssárga potrohának királykék csíkjai fenyegetően csillogtak, ahogy az égető déli nap az ózonréteg nélküli légkört áttörve, ultraibolya fényű sugaraival megfestette őket. Nevét szárnyainak mikroacél-kerámia keretre feszített szintetikus hártyájáról kapta, ami a technológia évszázados tökéletesítése után már csak kissé hasonlított az eredetileg a természetben bányászott áttetsző műanyaghoz. Szinte már nem is emlékezett a fájdalmas műtétre, amivel végre megszabadították az eredeti, törékeny és csökevényes szárnyacskáitól. Arra bezzeg tisztán emlékezett, amikor a beavatási szertartás végén megkapta a potrohából kiálló három színtiszta titánium fullánkját, amiket a sejtfalakba telepített idegméreg kapszulákhoz erősítettek. Chuck Norris is azonnal feldobta volna a pacskert, ha felmérgesíti a Nylon Darazsat, de Chuck Norris szerencsére a harmadik évezredre teljesen elköltözött ebből a dimenzióból, a Nylon Darazsat meg rohadtul nem érdekelte ki a franc az a Chuck Norris. Brutális Darázs volt. Mérgével akár egy hegynyi elezsráfot is pillanatok alatt leteríthetett volna, bár igaz, hogy a hatalmas testű jámbor növényevők a mutációs evolúció olyan alacsony fokán álltak még, hogy nagyságuknak ellentmondóan teljesen ártalmatlannak bizonyultak minden egyes fejlett rovarfajra nézve. Csak nyugodtan legelésztek tudomást sem véve a tömör ormányos fejben végződő hosszú nyakuk körül őrjáratozó DögLégy kötelékekről. Így hát a Nylon Darázs nem terített le elezsráfot. Sőt, még az óriási bálikánokat sem tartotta méltó ellenfélnek, amik a gravitációnak látszólag ellentmondva többtízezer milliméteres szárnyfesztávolságukkal és milliógrammos súlyukkal fenséges látványként vitorláztak a hegyek fölött uralkodó meleg légáramlatokban, kiszűrve éles sziláikkal a szélben szálló virágport. Nem. A Nylon Darázs csak és kizárólag parancsra ölt.

Hogy ki parancsolt a Nylon Darázsnak?

Jelenleg senki, de ezt a Nylon Darázs nem tudhatta. Nem tudhatta, mert a Nylon Darázs éppen küldetésen volt. Hajnalban indult a Kettes Számú Elit Mélyfelderítő Bolykommandó Zúzmara Központjából, kicsivel azelőtt, hogy egy párhuzamos dimenzióból váratlanul érkező Virtuális Technoveréb Raj felcsipegette volna az Elit Parancsnokságot az összes tiszttel és tiszthelyettessel együtt. Más szóval a küldetésen tartózkodó Nylon Darázs volt az utolsó egyede génmanipulációval és bővítő-implantokkal tökéletesített fajának. Ezt persze ugyanúgy nem tudta a Nylon Darázs mint azt, hogy a parancsnoki ranglétrán jelenleg ő a legbefolyásosabb és a legalacsonyabb rangú katona egyaránt. Még mindig azt a parancsot követte, amivel útnak indult különös küldetésére, miszerint hatoljon be a Fekete Tollú Erdő közepére és keresse meg azt a furcsa építményt, amit a múlt heti esőzések mostak ki és amiről a Berepülő Pók Vadászok egyik különítménye készített nagyfelbontású hálórajzot a parancsnokság részére.

Már majdnem odaért a célpont fölé, de még mindig csak a gömbölyded fák szürkés tollait látta, amerre csak összetett szemeivel nézett. Hirtelen egy világoszöld folt tűnt ki a fekete és szürke aljnövényzetből. Azonnal zuhanórepülésbe váltott, kerámiamerevítésű nylonszárnyait összezárta a védőpáncél-pikkelyekkel borított hátán, a hátsó lábait pedig a kondicionálásnál elsajátított módon természetellenes pózban vízszintes vezérsíkokká hajlította. Ahogy közeledett a zöld objektum, a torjába épített nagyteljesítményű számítógép folyamatosan elemezte a fejcsápjai érzékelőiből érkező adatokat és elkészítette a zöldszínű betonépület háromdimenziós modelljét. A Nylon Darázs azonnal felismerte a Piramoidot. Ez a fejtetőre állított piramisforma a természetben nem fordulhat elő, csak valamilyen mesterséges beavatkozás eredménye lehet. Lerepült egészen az alakzat lábáig, és bár sérülést vagy bejáratot nem tudott felfedezni a sík felületen észrevette, hogy az egyik közeli tollasfenyő gyökereit kimosta a kékes-sárga esővíz és most egy barlang vezet a Piramoid felé.

Rögtön aktiválta a kommunikációs rendszereit, hogy a központtól utasítást kérjen a behatolásra. Csáprágóit megfelelő pozícióba állította és kódolt üzenetet kezdett kántálni.

– Pitty… pang… bzzz… bzz… tobozzz…. fitty… fütty… nyikk… fütty… nyakk… csup… pitty… csip…

A huszonegyedik század kétlábú lényei ezt a rádióüzenetet hallva valószínűleg a könnyüket törölgetve röhögtek volna, nevetés közben vinnyogó hangon kipréselve magukból olyasféle megjegyzéseket, mint „Odanézz, ez a béna bogár úgy beszél, mintha Donald Kacsa madárul akarna felolvasni a növényhatározóból”. Donald kacsa ezen bizonyosan megsértődött volna, a Nylon Darázs viszont nem, mert ő ugyanis olyan éktelen haragja gerjedne egy ilyen megjegyzés hallatán, hogy a mellső lábai helyére műtétileg beültetett plazmavetők maguktól elsülnének. Szerencsére a Nylon Darázs semmi ilyesmit nem hallott beültetett kommunikációs implantátumából, igaz ugyan, hogy a választ sem hallotta az előbb megtett jelentésére. Ezt is csak rövid ideig furcsállotta, hiszen összetett szeme elé helyezett vízorban megjelenő feliratok egyértelműen arra utaltak, hogy az óriás Tollasfenyő gyökere alatt talált furcsa barlangból elektronikus zavaró jeleket sugároznak. Elküldött még egy gyors kódolt üzenetet a nem létező központnak és fenyegető zúgással berepült a sötét bejáraton.

Aktiválta az összetett szemek másodlagos funkcióit és így majdnem olyan tökéletesen látott a fénytelen barlangban mintha a napsütéses réten repült volna. Már az első párszáz centiméteren észrevette, hogy jó volt a megérzése. A barlang falát keresztül-kasul átszövő gyökérhálót lassan felváltotta a zöldes árnyalatú vasbetonszerkezet hideg mértanisága. A falakon feliratokat vett észre, amik számára ősinek tűnő ismeretlen nyelven íródtak. A homlokán dudorodó implant ikercsápok végéből vakító fény villant, ahogy a beültetett vizuális felvevő megörökítette a fal rajzait az archívum számára. Csak pár száz métert kellett repülnie, mielőtt eljutott az első akadályig, ami egy áthatolhatatlannak tűnő acélajtónak bizonyult a szemei elé vetített adatok alapján. Az „áthatolhatatlannak tűnő” kijelentés persze rögtön arra késztette, hogy megcáfolja valamelyik átütő hatóerejű beépített fegyverével vagy implantátumával. Kis gondolkodás után az ikerpengés lézerkaszát választotta, amit eredetileg óriás pitypangtörzsek átvágására terveztek és a földön nem létezett olyan anyag, ami tartósan ellenállhatott volna neki, igaz ugyan, hogy folyamatos és nagy mennyiségű energiára volt szüksége. Arra persze, hogy egy ilyen kivételes tulajdonságokkal rendelkező eszközt miért egyszerű szüretelési feladatokra használtak nem gondolt a Nylon Darázs. Élete során hozzászokott, hogy a dolgokat – amolyan Darázs módra –  két- háromszázszorosan is túl kell biztosítani. Mire végiggondolta hogyan is fogja átvágni magát a vastag biztonságiajtón, már elő is bújt a potroha alsó részéből a méretes lézerkasza, aminek telepei rögtön töltődni kezdtek a Darázs implantátumait energiával ellátó személyi atomreaktorból. Ahogy a kijelzőn zöldre váltott az energiaszintet jelző ikon, egy morranással támadásba is lendült. Abban a pillanatban viszont, amikor a fénylő penge elérte volna a célját, szirénák éles sivítása hangzott fel és az ajtó lassan nyílni kezdett. A Nylon Darázs mesterségesen feljavított reflexeivel kapott elő két ismétlő fotonfegyvert, egy DD-7-es dezintegrátort, egy ZZZIPPO-IX típusú lángszórót, majd a mellső lábai helyére ültetett plazmavetőkkel együtt 6 irányba célozva várta mit is rejt a betonbunker mélye.

– Ne félj Darázs – mondta egy hang az ajtó túloldaláról.

– BZZBZBBBZBZBBZZZ – válaszolta a Nylon Darázs és fenyegetésének nyomatékot adva a lézerkaszát is felsorakoztatta a többi fegyver mellé.

– Gyere beljebb és beszélj még kérlek, hogy a fordító berendezést rá tudjam hangolni a dialektusodra. – hallatszott a hang, amire a Darázs parázsló tekintettel és előreszegezett fegyverekkel beóvakodott az ajtón.

Egy kis terembe ért, ami a padlótól a mennyezetig telis tele volt zsúfolva gépekkel és műszerekkel, kapcsolókkal és monitorokkal. Az egyik konzol előtt egy fura alak állt és különböző rikító színű gombokat csavargatott.

– BZZBBZ…hogy a…BZZZBBZ…sem éri a falat és már…BZZZ…a véreddel!!

– Köszönöm. – mondta a furcsa lény, majd a Darázs és hat fegyverének torkolata felé nézett. Nem látszott rajta, hogy nagyon megijedt volna a pusztító arzenál látványától. A Nylon Darázs minden scannerét ráirányította és alaposan végigvizsgálta a lényt, ami leginkább valami madár és rágcsáló keverékének látszott. Hiába továbbította viszont a kapott eredményeket a komputernek, az adatbázis nem szolgált semmilyen információval.

– Vércsög vagyok. – mondta a Vércsög.

– Kitaláltam volna. – vetette oda flegmán a Nylon Darázs. – Izé!….Hogy mi vagy???

– Vércsög. – sóhajtotta a Vércsög. – Nem csodálkozom, hogy nem ismered fel a fajomat, hiszen nagyon-nagyon-nagyon régen éltünk a földön.

– Ti vagytok a legendás kétlábúak, akikről a dajkamesék szólnak? – kérdezte hitetlenkedve a Darázs.

– Egyáltalán nem. – mondta a Vércsög szelíden. – A mi fajunk 5.000 évvel ezelőtt élt és uralkodott a földön. Az általad kétlábúakként, egyébként meg „hamber” néven ismert faj előttünk pár ezer évvel kihalásra ítélte magát valamilyen nukleáris katasztrófával. Mi az ásatások során előkerült történelmi dokumentumokból sokat megtudtunk róluk és tisztában voltunk a hamberek hibáival mégsem tanultunk belőle. A Vércsögök háborúja a a Térdkalácsszopó Kesenyulakkal odáig fajult, hogy quantum fegyverek bevetésével kiirtottuk egymást. Ráadásul a saját dimenziónk szerkezetét is meggyengítettük és mindenhol féregjáratok és dimenziókapuk nyíltak távoli világokba. Azon sem csodálkoztam volna, ha mindenféle idegen fajok kezdtek volna idejárni radioaktív izotópot gyűjteni. Felfedezésekre nem is gondolhattunk. A maroknyi túlélő földalatti piramisokba költözött és hibernált állapotban várja, hogy újra eljöjjön a nyugodt, békés korszakok ideje.

– Bbbzzzzzzz…..azt akarod mondani, hogy ezekben a járatokban több hozzád hasonló fertelmes lény is él még? – zizegte a Nylon Darázs és fenyegetően vicsorgott volna, ha van álkapocs és fogsor implantja nyálcsatorna kiegészítőkkel, de ezeket az upgrade-ket csak a jövő héten kapta volna meg, így csak a hangsúllyal tudta érzékeltetni, hogy valójában vicsorog.

– Nem kell vicsorognod… – próbálta megnyugtatni a Vércsög a Darazsat. – Bárcsak elmondhatnám, hogy rajtam kívül sok-sok millió Vércsög alussza biztonságos álmát a hátam mögött. Sajnos ébredésem után pár perccel értesültem az egyik még pislákoló terminálról, hogy az egész megmaradt populáció kipusztult két nappal ezelőtt. A rendszer csak engem tudott megmenteni, azóta itt téblábolok.

– Ezek szerint te vagy a legfontosabb tagja ennek az ősi civilizációnak? A vezér?

– Nem. – felelte a Vércsög és barna szőrős szárnyaival a madárlábait kezdte vakargatni, miközben nagyon zavart pillantásokkal próbált akárhova nézni. – Valójában vízvezeték szerelő vagyok. Az árvíz befolyt az üregekbe és elárasztotta a hibernálókamrákat. Mindenki megfulladt, de a komputer engem megmentett, mert a társalgóhelyiségben meghibásodást észlelt a kakaóautomata vízellátásában. Hiába…a fajom mindig is imádta a kakaót. Az egész bunker minden rendszeréből a kakaóautomata áll prioritásban a legfontosabb helyen. Hát most kakaó van, Vércsög faj nincs. Hülye egy helyzet.

– Szerelő? – kérdezte hitetlenül a Nylon Darázs és az elképedéstől lejjebb engedte az egyik plazmavetőt pár centivel. – Egy vízvezeték szerelő????….buzzz….buzz…buzz….buzzz

Az Utolsó Vércsög a kérdés után elhangzó hangokat nevetésnek vélte, és sértődötten lépett egyet a Darázs felé. A Nylon Darázs abbahagyta a zárlatos kávéfőzőt imitáló kacagást és a jobb agyféltekéjébe ültetett reflexinger-kisegítő generátor segítségével egy pillanat alatt újra a Vércsögre szegezte az összes fegyverét. Biztos ami biztos, még egy mini nukleáris rakétát is beélesített és kilövőállásba helyezett a potroha tetején nyíló silóajtó mögött. Elérte a kívánt hatást, mert az Utolsó Vércsög szomorúan hátrábblépett.

– Mi a franc az a kakaó? – kérdezte a Nylon Darázs.

– Most nem ezzel kéne törődnöd. – vakarta meg a csőrét az Utolsó Vércsög idegesen. – A bunker még működő rendszereivel az elmúlt két napban végigpásztáztam az egész kontinenst és…

– Az is valami? Mi a központban az egész bolygót pillanatok alatt végigpásztázzuk. – zizegte büszkén a Darázs.

– Épp erről akartam beszélni. Nagyon úgy láttam, hogy ma reggel a Darázsközpontot támadás érte és megsemmisült. A scanner szerint te vagy az utolsó Nylon Darázs.

A Nylon Darázs egy pillanatra megdöbbent, de aztán a komputer a segítségére sietett és 67,2%-os bizonyossággal megállapította, hogy az Utolsó Vércsög megpróbálja átverni valamilyen még ismeretlen okból.

– Na persze…a Darázsközpont teljességgel elpusztíthatatlan.

– És akkor mivel magyarázod, hogy nem kaptál választ a jelentésedre, amikor ideértél? – kérdezte a Vércsög. – Egyébként is… készült felvétel az eseményről. Megnézheted a saját…izé…szemeiddel… vagy akármiddel.

– Mutasd! – pattogott a Darázs, és az Utolsó Vércsögöt durván félrelökve a monitor elé furakodott. Pár másodperc múlva megbizonyosodhatott róla, hogy az Utolsó Vércsög igazat mondott.

– Ez a rettenet bosszúért kiált!!! – sikoltotta a Nylon Darázs és a potroha végéből előbukkant dárdaszerű krómozott fullánkjából csöpögni kezdett az idegméreg.

– Várjál már. – próbálta megnyugtatni a Vércsög. – Mostmár te vagy a fajod utolsó képviselője, akárcsak én az enyémé. Komoly felelősség ez, és nem szabad fejjel rohannod a falnak.

– Pusztulniuk kell!!!! – Zümmögött idegesen a Darázs.

– Állítsd le magad légyszives! Meg kell nyugodnod! Különben az egész fajod az enyészet martalékává válik és nem marad utána semmi csak a feledés.

Úgy tűnt az érvek lassan hatni kezdenek a Nylon Darázsra.

– Igazad van! – acsargott. – A bosszú hidegen lesz a legédesebb! Össze kell szednem a tartalék implantátumokat a búvóhelyekről és upgradelve magamat én lehetek a Super Nylon Darázs. Akkor aztán minden betolakodó elpusztul!

– Nem érted barátom! Békés megoldásra kell törekedned. A háború és a harc eddig két faj pusztulását okozta ezen a világon. A tiéd volt a harmadik. Össze kell fognunk. Nem szabad hagynunk, hogy az utánunk következők is ugyanerre a sorsra jussanak.

– Nem…szabad…hagynunk… – lihegte a Darázs ahogy a szavak próbáltak hatni az értelmére.

– A létezésünk nyomait, eredményeit a kultúráinkat meg kell őriznünk az utókornak. A békének kell uralkodnia a földön a jövőben. A mi feladatunk megteremteni az alapokat ehhez ízeltlábú barátom! A tiéd és az enyém!

– Anyád az ízeltlábú!! – vetette közbe a Nylon Darázs és a lézerkaszájának egyetlen suhintásával levágta az Utolsó Vércsög fejét.

– Egyébként is. Mi a franc az a béke? – szólt a lassan eldőlő vért fröcskölő torzóhoz.

A Nylon Darázs szép lassan kirepült a kriptává változott piramisból. Odakint a frisslevegőn elgondolkodott rajta, hogy a Vércsög, vagy hogy hívták, ötlete nem is volt olyan rossz. Milyen kár, hogy nem beszélgethettek róla még egy kicsit. Igaz, hogy a vérszomj szintje akkor éppen túl magas volt a bájcsevelyhez, de azért ő nem egy brutális állat egyébként. Igenis intelligens és megértő. És most már, hogy megölhette azt a szerencsétlent, már nem is olyan vad és vérengző, mint ahogy az a bizonyos szerencsétlen valószínűleg gondolná. De ha már nem beszélhetnek többet akkor majd ő egyedül emléket állít a Vércsög nemzedékének is amelyről az egész világon ő tudott egyedül. Igen! Így lesz. A saját fajának nekrológjával együtt a Vércsögök történetét is megőrzi az utókórnak.

Idáig jutott a gondolatmenetben, amikor az összetett-szem beépített kijelzőin megjelent a vörösen villogó felirat: BATTERY LOW

– Affene! Kint felejtettem a lézerkaszát! – kiáltott fel, majd egy rándulás kíséretében szikrázott párat és a földre hullott.

VÉGE

(szerencsére)