Rókaszelidítés

– Szija! – mondta a róka.

– Jaj de megijedtem! – mondta a rókalány és hátrafordult. – Miért lopakodtál mögém?

– Nem akartalak megijeszteni. – mondta a róka. – Ne haragudj. Mi csinálsz?

– A csillagokat nézegetem. Olyan szépek! – mondta a rókalány.

– Ó, én már régen nem nézegettem őket. – mondta a róka. – De tényleg szépek.

– Szerinted valójában mik a csillagok? – kérdezte a rókalány csillogó szemekkel. – Szerintem sok-sok pici szentjánosbogár egy nagy-nagy fekete tóban.

– Sok-sok hatalmas bolygó. Olyanok, mint az amelyiken élünk, csak olyan messze vannak, hogy icipici pontnak látszanak csak – válaszolta a róka.

– Honnan tudod? – kérdezte gyanakodva a rókalány, mert zavarta, hogy a vadonatúj elméletét nem osztotta ez a jöttment róka.

– Volt egy barátom, aki az egyik bolygóról jött. – mondta a róka és kicsit elszomorodott, ahogy eszébe jutott a kis herceg.

– A barátod? – kérdezte ámuldozva a rókalány. – Téged megszelídített egy földönkívüli?

– Igen, de utána visszament a rózsájához. – mondta a róka. – De azért örülök, mert sokkal jobb szelíd rókának lenni. És legalább sokszor eszembe jut, amikor még itt volt velem. És annak is örülök, hogy a rózsájával van, mert így legalább boldog.

– És az nem baj, hogy te nem vagy boldog nélküle? – kérdezte a rókalány és közelebb ült kicsit a rókához.

– Nem, mert nekem fontosabb a barátom boldogsága. – mondta a róka.

– Tudod, emiatt sokan butának tartanának. – mondta a rókalány.

– És te is butának tartasz? – kérdezte a róka, és kicsit félt a választól ugyanis nem szerette volna, ha butának tartja a rókalány.

– Szerintem aranyos vagy. – mondta a rókalány és a róka fejére tette egy pillanatra a mancsát.

– Téged is megszelídített már valaki? – kérdezte a róka érdeklődve, mert a rókalány olyan barátságos volt vele, ahogy csak egy szelíd rókalány lehet barátságos.

– Bizony meg. – válaszolta sóhajtva a rókalány és újra a csillagokat kezdte nézegetni. – Sokszor. Talán többször is mint kellett volna.

– Engem csak egyszer szelídítettek meg. – nézett nagyot a róka. – El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet, amikor sokszor szelídítenek meg.

– Segíthetek elképzelni. – válaszolta a rókalány. – Fájt a szíved, amikor a barátod visszament a rózsájához?

– Igen. – mondta szemlesütve a Róka. – Sírtam is.

– Most akkor képzeld el, hogy minden megszelídítés után egy újabb búcsúzás következik és egy újabb adag fájdalom adódik hozzá az előzőhöz.

A róka elképzelte és nagyon nem tetszett neki az érzés.

– Aúúúúú. – vonyított. – ez rettenetes. Ha ilyen szörnyű, ha sokszor szelídítenek meg akkor miért hagytad?

– Tudod ez az élet törvényszerűsége. – válaszolta a rókalány és mancsával próbálta megnyugtatni a rókát, aki még mindig remegett az elképzelt helyzettől. – És nincsen ebben semmi rossz. Minden, ami elkezdődik, egyszer véget is kell, hogy érjen. És minden búcsúzás, egy újabb kezdet magvait hordozza magában. Ha sokszor szelídítenek meg, az azt jelenti, hogy sokan kerülnek hozzám olyan közel, mint azelőtt senki. És senki sem kerül közelebb hozzám, mint az előző, aki megszelídített csak máshová. Mert mindenki más, és más. És senki sem jobb vagy rosszabb a másiknál, hanem olyan amilyennek először megismertem. 

– És mindig, minden búcsúzásnál sírtál? – kérdezte a róka és hirtelen csodálni kezdte ennek a rókalánynak az erejét amivel el tud viselni annyi sok búcsúzást.

– Mindig. – válaszolta a rókalány. – Sosem lesz könnyebb, de minden alkalommal újabb értékekkel leszek gazdagabb belül, mert aki egyszer belép a szívembe az nem léphet ki onnan anélkül, hogy nyomot ne hagyna. És ezek az apró ismertetőjegyek mindig idebenn lesznek, hogy emlékezzek. És ezek az emlékek kárpótolnak az összes fájdalomért, ami a búcsúzással együtt járt. Mert érzem, hogy sosem leszek többé egyedül.

– Mesélj el minden alkalmat, amikor megszelídítettek! – kérte a róka, mert nagyon kíváncsi lett hirtelen erre a rókalányra, akiben annyi sok szelídítés lenyomata él, hogy sosem érzi többet egyedül magát.

  És a rókalány mesélni kezdett, a róka pedig csendben hallgatta. És érezte, ahogy az elmesélt történetek által az ő világa is bővülni kezd. A sok történet, sok emléket és sok különös érzést hordozott magában és a róka szomjazta a rókalány szavait, és már ő is vágyott rá, hogy rengetegszer szelídítsék meg, akárhogy is fáj a sok búcsúzás, és rengeteg barátja legyen és sose legyen többé egyedül.