Az ártatlan

Összehúztam magam a meleg, puha sötétben, mint mindig, amikor mély álomból ébredtem. Kényelmes vackom enyhén ringatózott, mint minden alkalommal, amikor mocorogni támadt kedvem. Ezúttal kicsit erősebben himbálózott, ami felriasztott nyugodt pihenésemből. Kíváncsian pislogtam körbe, de még mindig a megszokott homályos sötétség vett körül. No lám… semmi különös – gondoltam, és kinyújtóztattam hosszú karcsú lábaimat. – Hmm… ez jólesett. Bár mostanában határozottan szűknek érzem az otthonomat. Pedig emlékszem, hogy eleinte még ijesztően tágas volt. Szinte alig láttam el az egyik faltól a másikig. Most meg minden mozdulatommal beütöm valamimet. Ez igazságtalan!

Ez az állandó himbálózás is. Szinte hányingert kapok ettől az rengeteg ringatástól. Halihó!… már nem vagyok ám álmos. Hmm… semmi válasz – próbaképpen megbökdöstem kicsit a szobám puha falát, mire még jobban kezdett rázkódni a világ. Szinte már ijesztővé vált ez a sok mozgás. – Jajj… Ha…agyd…má…ár abbaaa. – Na tessék, már a saját gondolataimat sem értem. A falból érkező hangok egyre mélyebb tónussal szűrődtek be és egyre hangosabbá váltak, miközben a rázkódás is a kellemetlenig fokozódott. Kicsit megijedtem. Ez határozottan új dolognak számított. A megijedés és a zötykölődés is. Egyiket semigen tudtam hová tenni, de hamar elvonta a figyelmemet egy újabb érdekesség. Egy buborék jelent meg az orrom előtt. Nem volt nagy. Csak amolyan hétköznapi buborékméretű. – Hát ez az őrület meg mijabigyó? És mit keres a szobámban? – Ekkor egy újabb buborék jelent meg kicsivel az előző alatt, majd mind a ketten szépen komótosan elkezdtek felfelé vándorolni. A legfurább az volt az egészben, hogy a szoba körülöttem megállás nélkül rángatózott ez a két levegőgömb szépen egyenletesen, nyugodtan haladt felfelé, mintha nem is ebben a világban lennének, hanem valami párhuzamos dimenzióból látszódnának át. A kintről beszűrődő monoton hangok élessé és fájdalommal telivé váltak. Szinte olyan volt mintha az egész falból jönne. Persze én éreztem, hogy a plafon felől jön. – Széééétmegy a fejem. Csendet akarok!! – Hirtelen az eddigi hang mellett egy furcsa pattogó másik hangot is meghallottam. Határozottan izgatott volt, ami azért egy kis változatosságot jelentett a fájdalommal teli sivalkodás mellett. Egyre jobban idegesített a szobám rázkódása. Még a végén a fejemre dől az egész. – Segítség! – mi lesz így velem?

A válasz hamar jött és félelmetesnek bizonyult. Egész rakás buborék kezdett felfelé szállingózni. Csak jöttek és jöttek megállíthatatlanul. És ráadásul egyre nagyobbak lettek. A probléma csak az volt, hogy nem mentek el, hanem elkezdtek összegyűlni a plafonon, pontosan a fejem felett. Sőt, ahogy egyre több és egyre nagyobb buborékok jelentek meg, az eddigiek elkezdtek összeállni egy nagy egésszé. – Ajjaj. Ez a valami egyre nagyobb lesz ahogy a buborékok növesztik. ÁÁÁÁÁ. És egyre kevesebb miatta a hely a fejemnek. – Már nagyon féltem. Eddig töknyugodtan eléldegéltem ebben a szobában. Senki sem kérte ezt a változást. Nem értettem a dolgot, de határozottan elleneztem. Közben a rázkódás minden átmenet nélkül lökdöséssé változott. A fal a hátam mögött gondolt egyet és iszonyatos erővel jött nekem. – Haggyááááá máááá’ – kiáltottam a falra, de persze semmi hatást nem értem el. A fal csak lökdösött, a buborékok meg csak jöttek. Az egyik oldalról a fal, a fejem felől meg a sok buborék. – Ez összeesküvés!!! – dühös lettem. Akkor észrevettem, hogy a buborékok a padlón nyílt jó nagy résen keresztül jönnek, amit eddig a lábaimtól nem vettem észre. 

Jaj!…Ne bántsatok!! – kiáltottam a félelemtől reszkető hangon. – Ártatlan vagyok!…

…Egy ma született bárány.