Az Anya

Az Anya a tóparton ül és a hullámok között játszadozó gyermekeit nézi. A könyv, amit a szórakoztatására hozott magával a strandra, az ölében pihen érintetlenül. Karját és vállát a nap sugarai egyre jobban kezdik égetni, mégsem nyúl a kempingszék mellett heverő kosárba a naptejért. Nem veszi le a szemét a fiúról és lányról, akik önfeledten lubickolnak a habokban nevetgélve és visítozva.  Milyen apróak, milyen törékenyek. Annak ellenére, hogy a víz egy felnőttnek csak a térdéig ér, az Anya folyamatosan aggódik a gyerekekért. Nem bírja elszakítani a tekintetét róluk, pedig mélyen belül tudja, hogy semmi bajuk nem történhet. De a kétely mindig ott van. Mi lesz, ha csak egy pillanatra nem figyel? Mi van, ha pont az a pillanat lesz az, amikor valami rossz dolog történik? Valami szörnyűség, ami tragédiához vezet. Az izzasztó déli napsütés ellenére megborzong. Csak játszanak! Ne aggódj! Az anya önmagát próbálja nyugtatni. Nem lehetsz folyton mellettük! Nézd, mennyire örülnek! Élvezd a vidámságukat! Az Anya elfojtja magában a nyugtató gondolatokat. Nem nyugodhat, amíg bármilyen veszélye fennáll a véletlen balesetnek. Ami nekik játék, az nekem veszélyes tevékenység. Számukra vidám kaland, számomra ijesztő veszedelem. Önfeledtségüket éberségemmel veszem körül. Ezt kell tennem. Az Anya ellazul, de nem veszi le a szemét a pancsoló csemetékről. Mosolyog, ahogy a fiú és a lány játékát nézi.

– Anya! Anya nézd! – hallatszik a fiú vidám kacagása. – Fogtam egy angolnát! Itt úszott a lábamnál és elkaptam!

– Fúj, de undorító nyálkás! – visít a lány. – Vidd innen!

Az Anya a fejét csóválja, amikor meglátja a fiú kezei közt ficánkoló hosszúkás halat. Legszívesebben elborzadna, mégis bátorítóan szól.

– Ügyes vagy! Szaladj. Mutasd meg gyorsan Apának!

A fiú kiszalad a vízből és elrohan a bungalók irányába. A lány is kiballag a tóból és a törölközőjére roskadva csavarni kezdi hosszú hajából a vizet. Az Anya a naptejért nyúl, bedörzsöli fájó karjait, majd nyugodtan hátradől, és lassan olvasni kezd.

   Szúnyog zümmög a párna felett, ahogy az Anya megcsókolja alvó kislányának a homlokát. A takarót kicsit megigazítja, majd elsöpör egy rakoncátlan tincset az édes, kerek arcból.

A fiú is félálomban van már. Az egész napos játék és rohangálás okozta fáradtság őt is legyűri végül.

– Ugye milyen szép halat fogtam Anya? Apa …meg is dicsért! – a szeme már csukva van, a szavak szinte motyogássá halkultak az Anya mégis érti.

– Büszke vagyok rád kisfiam. – suttogja és elmosolyodik. A fiú már nem is hallja olyan gyorsan alszik el.

Az Anya egy pillanatra megáll a gyerekszoba közepén és az alvó gyermekeket nézi. A békésen pihenő testvérek látványa új energiával tölti fel a holnaphoz. Tudja jól, lelkének egy része itt tölti az éjszakát, hogy vigyázza legértékesebb kincseit.

– Jóéjszakát! – szól halkan és lassan becsukja maga mögött a kisszoba ajtaját.